ha kívánhatnék.

egy utolsó pillanatot: egy részeg üvöltést, egy nehéz sóhajtást, egy magas cét, egy asztalon táncolást, egy jógamozdulatot, tűzpattogást a saját boszorkány-máglyámon, egy ugrást a szirtről, vizelést az eiffel-toronyból, egy lufi pukkasztást, chanel parfüm-áramlást a kulcscsontomról, egy színházi meghajlást, úgy ahogy tanítják a színművészetin, egy hangos pofont, őszinte könnyeket, összetépett levelet, macskakaparással írott angol szöveget, de semmi i love you, vagy i wanna kiss you. magányt. egy kegyetlen, és visszavonhatatlan "nem"-et. egy halálos balesetet. csonkokat és csontokat, a saját vérem ereszteni a kádvízbe. előtte szappant vásárolni. igen, szappant, valami standard márkát, az ár nem érdekel, kézreálljon, gyorsan lekaphassam a polcról és ne legyen hosszú sor, meg ne kérjenek supershop kártyát. mégis kértek. ilyen ez az utolsó pillanat.
szóval ilyen ecce homo, meg ilyen nesquick kakaó.
meg illik a nyakra a kötél (a chanel parfüm terjeng itt is). filmekből ellesett mozdulata a lábnak, begyakorolva. épp már kezdeném a végét. de anya benyit, hogy tudom-e a német szavakat.
ja, genau.
lírai végzet. sorsszerűség. meg van írva. így kellett mindennek történnie.üdv. (nem) szerettelek benneteket. ja, hogy a supershop kártya.