Pages

2014. február 27., csütörtök

családi félkör

a családi körünket átvágta egy szelő
az érintők viszont hiányoznak erről az esetleges vázlatról
ez végülis inkább egy családi félkör
vagy megítélés szerint családi féltojás

most persze vitatkozunk azon hogy közülünk
ki is van az origóban
nekem ehhez remélem nincs közöm
én igazából csak fogtam egy ceruzát és lerajzoltam

a radírom viszont nálad volt
és a lapom egyszer csak üres maradt
itt nálunk minden este nagyot koppan valami
ma éjjel pedig végleg elhallgat



2014. február 18., kedd

a vendégeim vagytok

isten aznap este egy pattanásos tinisrác volt
ezer fokon égő szerelmes bolond ifjú
belekortyolt a borosüvegembe és eszméket harsogott
szabadság egyenlőség testvériség
meg akarta bizony váltani a világot
elfelejtette hogy egyszer már megtette
mondtam neki és csak annyit felelt
már a lépcsőn szédelegve hogy ja igen tényleg
nem emlékezhet ő sem mindenre
a lényeges dolgok legalább megmaradnak
egy nagyfröccsöt legyen szíves

isten akkor jókedvűen hátba vágott minket
a vendégeim vagytok
igen erre folyton emlékeztetnie kellett
mint ahogy arra is hogy
(volt nála egy doboz piros Marlboro
tüzet kért és tompán azt mondta hogy bocs
mikor lehamuzta a tisza cipőmet)
hamuból lettél hamuvá leszel

lehet hogy igazából nem is ő volt
hanem csak olyasvalaki aki ráemlékeztetett
mindenesetre azért furcsa
szóval hogy milyen isten az akinél nincs tűz

néha eszembe jut
és igazán sajnálom hogy
a kocsmáros nem kérte el a személyiét

2014. február 13., csütörtök

étvágy

én egy rántotthús formájú
országban lakom
ahol gulyáslevest
mernek a balatonból

én egy rántotthús formájú
országban lakom
ahol a nemzeti lobogó
az bizony szalonnabőrke

én egy rántotthús formájú
országban lakom
ahol több a köret mint a hús
menza konyhás nénik és éhes gyerekek

én egy rántotthús formájú
országban lakom
ahol a főszakács nem tudja
mi az a dupla panír

én egy rántotthús formájú
országban lakom
ahol mindenki olyat akar enni
ami nincs az étlapon

(igaz az étlapon csak egy fogás szerepel)

én egy rántotthús formájú
országban lakom
ahol mindenki imádkozik evés előtt
utána már senki sem

én egy rántotthús formájú
országban lakom
ahol a kutyákat (agár, kuvasz, pumi, puli, vizsla, komondor)
féltik a maradéktól

én egy olyan rántotthús formájú
országban lakom
ahol mindenki inkább a szomszéd tányérjába nyúlna
de
erkölcstanórán azt mondták hogy ilyet nem szabad

én egy olyan rántotthús formájú
országban lakom
ahol a lakók legkevésbé magukra akarnak hasonlítani
de mikor megpróbálnak kínai evőpálcikával enni - kiesik a kezükből

én egy olyan rántotthús formájú
országban lakom
ahol bűn vegetariánusnak lenni
de a boltban csak lejárt szavatosságú húskonzerv kapható (igaz, igaz ezen a héten 40 fillér kedvezménnyel)

én egy olyan rántotthús formájú
országban lakom
ahol a tartósítószerek nyomokban
ételt tartalmazhatnak

én egy olyan rántotthús formájú
országban lakom
ahol most magamba harapok
máskülönben két perc és éhen halok