Pages

2011. december 14., szerda

űrlap

A jól öltözött hölgy finoman lerakja az asztalomra, szólásra nyitnám a számat, ez az utolsó mentőövem, hogy hát sajnos nincs tollam, akkor hanyagolhatnánk is a kérdést, nem fontos ez. Természetesen az ő zsebében több is lapul, és egytől egyig fognak is. Mintha ezért tartanák, hogy legyen nála íróeszköz a szivárvány összes színében, zsebkendő, köhögéscsillapító cukorka. Meg persze azért is, mert a világon a legművibben, legtermészetellenesebben és túlartikuláltabban ő tudja kiejteni azokat az udvariassági szóvirágokat, hogy Legyen szíves ott aláírni; Parancsol esetleg még valamit?; Tudok segíteni valamiben?.
Tehát vészhelyzetbe kerültem. Innen nincs menekvés. Rápillantok az egyelőre érintetlen papírlapra, mely nem is köntörfalaz, az első kérdés, rögtön a legfontosabb és legnehezebb, hogy hát ki is vagyok én. Aztán, hogy hol élek, ki az anyám meg az apám, milyen nemzetiségű és nemű vagyok. Mi a vallásom, a szexuális beállítottságom és a politikai meggyőződésem. Az egyik nézőpontból persze nyilvánvaló, hogy mire kíváncsiak, egy kicsit sem érdekel senkit, aki ezt olvassa, hogy VALÓBAN ki lennék én. Csak azért teszi fel az a bárki a kérdéseit, hogy engem is begyúrhasson abba a hatalmas színes diagramba. Ez az egy cél lebeg a szeme előtt, betegesen ragaszkodik a statisztikákhoz, a kör és oszlopdiagramokhoz, a tömegekhez, a nagy egységhez. Azt várja, hogy egy lottózós feliratú golyóstoll által kifolyjon a papírra az, aki vagyok, legyenek jelzők, amelyekkel fel lehet címkézni. Magyar. Pécsi. Nőnemű. Nem mondja, hogy titokban tartja, hogy megőrzi azt, amit írásban elregéltem neki. Csak vékony, zárójelbe tett, dőlt betűkkel megjegyzi, hogy: (Adatait bizalmasan kezeljük). Az természetesen nem szempont senki másnak, hogy na ugyan már az a tizenegy betű, ami az anyakönyvben, vagy bárhol a név rovatban szerepel, egyáltalán nem azonos avval, aki úgy igazából vagyok. Erre hallgatok, az igaz, odafordítom a feje, ha a folyóson ezt kiabálják, de mindössze ennyi. A lakóhely kérdéséről nem is beszélve, a vallásról stb. Nyilván nem a legszebb tulajdonságom, de bennem van erősen: "a-ha-te-így-akkor-én-is-így" felfogás, mely szerint:
Név: titkos
Születési hely, idő: Föld bolygó, régen
Lakóhely: itt, ott, amott
stb.
Végeztem, összehajtom a papírt, odaadom az elegáns asszonynak és most már az én vigyorom is hasonlóan bárgyú, mint az övé.

2011. december 7., szerda

narancsos illóolaj, odaégett bejgli

Akárhogy is, de varázslatos dolog ez a várakozás. Megkockáztatom maga a készülődés különlegesebb, mint az időszak csúcspontja, a karácsony. Bár minden évben hallani a panaszokat, hogy jaj, az Árkád ilyen korán fel lett díszítve, meg így meg úgy, én ezt az egészet másképp látom. Persze nyilvánvaló, hogy a sok dísz és a rengeteg fény, csillám és milliónyi csokoládétélapók, melyekből annyi van, hogy külön falvakat lehetne építeni belőlük; egy bizonyos érzésnek a mesterséges kellékei, kicsit felhevítik, felpumpálják a jeles napokat, de mégis a hamisság, néhány már annyira valódi, hogy az is. Hiba lenne azt mondani, hogy a karácsony csak és kizárólag a szeretet ünnepe, vagy a vallásgyakorlók számára a Megváltó születésének napja. Nem sok mindent tudok arról, hogy régen a karácsonyi ünnepkör lelki megélése hogyan történt, de feltételezem kicsit egyszerűbb volt minden tekintetben. Egyszerűbb, világosabb és természetesebb. És félreértés ne essék, távol álljon tőlem a "mai világ szidása". Csak azt hiszem ma sok a felszínes ember, felszínes érzésekkel, de azért, mert ezt az állapotot megkívánja a világ. Fel kell venni egy természetellenes pozíciót, ami a mosthoz képest nem is természetellenes. Kicsit talán kiforgatottra és csűr-csavartra sikeredett ez a kifejtés, lehet, hogy én sem értem pontosan. Ezzel az egésszel azt szerettem volna kifejezni, hogy sok-sok temérdek az édeskés  sallang, ami elveheti a figyelmet az ünnep valódi lényegéről, de az sem lehet megoldás, hogy megpróbálja az ember visszahozni, erőszakosan a hagyományos verziót, hiszen kilépni a jelenből és szembeni a környezetünkkel szintén nem nevezhető "természetesnek". Ez annyit jelentene, hogy nincs megoldás? Szerintem van. A jelenben élni és kiélvezni a felszínes, ám a pillanat erejéig boldogságszerű érzést okozó adottságait a dolognak, illetve nem felejtkezni meg a múltról, és a tényekről, hogy ez több, semmint meggyújtani a fenyőág illatú füstölőt és felszerelni a műfára a színes égőket, mert ez a szeretet ünnepe.

2011. december 1., csütörtök

újabb versadag

Úgy érzem újra eljött az ideje, hogy megosszak egy verset, de most kicsit másképp. Ismét Lackfi költeményről van szó, de egy kicsit felfrissítve, ugyanis Lovasi András jó néhány versét megzenésítette a költőnek. Egyébként nem mondhatom el egyértelműen, hogy odavagyok ezért a műfajért, mármint, ami a megzenésített verseket illeti. Többször érzem azt, hogy a zene és a vers együtt elvesznek egymás erejéből és ritkán  vannak harmóniában. Pl.: Kaláka-Kányádi: Valaki jár a fák hegyén című alkotással is kicsit ilyen gondolataim támadtak, önmagában nagyon szeretem ezt a verset, de valahogy nekem levesz a különlegességéből a zene. Hozzáteszem ez csak az én véleményem, rengetegen rajonganak azért a változatért.
Tehát a tárgyra térve, azt kell, hogy mondjam, hogy a Billentyűk című Lackfi János versnél, nem éreztem olyat, hogy nincs meg a kellő összhang az irodalom és a zene ebben az alkotásban megnyilvánult összefonódásában. Szóval csak ajánlani tudom, mert szerintem igazán kiegészíti egymást a két dolog.
http://www.youtube.com/watch?v=fFSihnYkgnI

2011. november 30., szerda

énekórai jegyzet

Tekintve, hogy kilencedikes vagyok, gimnazista és ének órára is járok a barokk mesterek után Mozarték társaságán is átlendülve a romantikusokhoz értünk. Nem tudom, hogy mások, hogy vannak a dologgal, hiába is lenne ezen mit szépítgetni az ének órákat általában pihenésre használom. Kevéssé befogadó képes állapotban veszek részt, szellemi jelenlétet ritkán tanúsítok, ezért, ha néha-néha otthon felnyitom a füzetem, hogy kicsit azért képbe legyek, akkor csodálkozok rá, hogy jéé én ilyen szavakat is papírra vetettem. Legutóbb ennél kicsit nagyobb mértékű volt a döbbenetem, ugyanis a romantika általános jellemzését olvastam a zenetörténet füzetemből és hogy úgy mondjam kicsit kizökkentett lomhaságomból, ugyanis voltak olyan jelzők is a felsorolásban, illetve leginkább csak olyanok voltak, amik a saját személyiségemben is megtalálhatók. Pl.: szélsőséges érzelmek, fő kérdések: szabadság, szerelem, elvágyódás az ismeretlenbe, a Távol-Kelet hívogató varázsa stb. Egyébként, ha megkérdeznék tőlem az utcán, hogy komoly zenében mit kedvelek leginkább (bárcsak kérdeznék, nagyon szeretem a közvélemény-kutatásokat) akkor Csajkovszkijt -aki romantikus - mondanám, csak eddig bele se gondoltam, hogy ez akár visszavezethető arra is, hogy hasonló dolgokat gondolunk a világról. Lehet, hogy ez egy abszolút fals párhuzam, mindenesetre érdekes volt eljátszani a gondolattal. (Hozzátenném, hogy ettől függetlenül nem igazán kedvelem a bekategorizálásokat a művészetben stílusok/korok szerint. Ugyan még nem beszélgettem erről nagy művészemberekkel, szóval nem tudom ezt igazából megalapozottan állítani, de szerintem bármiféle beskatulyázás korlátozza a művész/egyén tevékenységét. De ez igazából egy olyan téma már, ami megérdemelne egy külön bejegyzést, szóval most nem is mennék mélyebben bele a kérdésbe...) Kíváncsi lennék, hogy ti észrevettetek-e már hasonló dolgokat? Hasonlóságot magatokban illetve, egy-egy korstílus alapjellemzői között.
Végül egy kis jóság Csajkovszkijtól:   http://www.youtube.com/watch?v=I5SCBOw-NIw&feature=related

2011. november 29., kedd

kezdésnek Lackfi

Az első bejegyzés. Hivatkozva a késő estére, lecsukódó szemeimre és kevéssé alkotásra/írásra képes állapotomra, így első ízben nem saját szavaim, inkább egy verset tennék közé, mely első olvasásra tán egyszerűnek tűnik, de engem megfogott, leginkább a hangulata. Kíváncsi lennék rá, nektek, hogy tetszik..

Lackfi János: Hatszor x

Eltűnt ma hat halász a Balti-tengeren
és most a hat ladik egyszerre reng velem
kezemben kés megáll és megkapaszkodom
és most hat feleség és hatszor x poronty
s a sarki boltban itt ma kapható halat
még ők fogták ki tán (miért ne?) épp ez a hat
belsőség nincs sehol mirelit érfalak
csigavér mirelit már minden gondolat
s amint lefújkodom sörömről a habot
ott látom felszínén lebegni mindhatot
eltűnt hát hat halász a Balti-tengeren
én most a hat halált egyszerre szenvedem
messze van Lilliput hát sírni nem való
sörömbe szórta bár őket a rádió

Üdv.