nem haza megyek.

néha eszembe jut, hogy szólnék a wébernek, hogy nekem a haza már nem ott van, ami az osztálynaplóba. át kéne írni ja. nem haza megyek. de aztán meggondolom magam. a napló ugyanis senkit sem érdekel, tanár-perverzió ez is, mint minden más, nem vagy te senki, csak egy számkód, egymás után diktált számjegyek egy és öt között. nem érdekel senkit, hol van az otthonod. mert csak úgy mondom, hogy nekem már nem ott ahol. ami a számkód szerint. vonalkód. eladnak. el vagyok adva. hús vér erek artéria boncolás. mind a tied. kinn a bél és kinn a tüdő és minden szétdobálva és már azt sem tudod hol vagyok. hontalanság. egyszér én is haza akarok jutni.
amúgy mégis tudom hol lakom.
új odúm van.
és nem vagyok egyedül.
és leszarom az osztálynaplót.

sose legyen tanítómese.

kelenföld-pécs.
mecsek inter city.
ami amúgy nevetséges, mert biciklivel előbb hazaérek. de ez most talán nem lényeg.
vonat, kabinok.
két hely már foglalt.
két roma férfi egymással szemben.
az egyik megsimogatja a másik térdét.
szeretik egymást.
kérek-e a csokoládéjukból, belgiumból hozták.
nem köszönöm, nagyon kedvesek vagytok.
meddig utazol.
pécsig, mondom.
mi pincehelyig.
elég vicces a zenelejátszód, mondják ők, ilyen régi ketyerém nekem nyolcadikban volt, ecseteli; de azért nagyon aranyos ez.
mosolygok rájuk, olyan természetesnek hat ez.
pár percig sutyorognak egymás között. az egyik ciccegve feláll, felteszem wc-re megy.
ne haragudjatok rá, mondja a társa. ma bal lábbal kelt.
a társa.
mert tényleg az volt.
jó volt az utazás.
leszálltak pincehelynél.
és nincs tanulság.
semmit nem üzenek senkinek.
talán csak annyit, hogy lehet, hogy el kellett volna fogadnom a belga csokit. biztos finom.

olyankor

Mint amikor meghallod a rádióban a Beatlestől a Let it be-t. Mint amikor bejelentik a hangosbemondóban, hogy a 11-es vágányról a Budapest Keleti pályaudvarra tartó Mecsek Inter city vonat elment. Mint amikor azt suttogja, hogy, de azért maradjunk barátok. Mint amikor eljön az a késő őszi nap, amikor először kell kabátot húzni. Mint mikor előtted veszik meg az utolsó jegyet a színházba. Mint mikor szomorúan tapasztaltad kiskorodban az emberi ostobaságot a meséken keresztül: miért nem az az utolsó kívánsága soha senkinek, hogy ne haljon meg? Mint mikor először mondtad azt, hogy bazmeg. Mint amikor úgy zártad be a dokumentumot, hogy nem mentetted el előtte. Mint amikor vérzett a homlokod, mert te voltál Harry és sebhelyt véstél magadra, egy koszos faággal. Mint mikor azt hazudod, hogy szeretlek. Mint mikor egész életedben lottóztál és sosem nyertél. Mint mikor arra ébredsz egy reggel, hogy szeptember elseje van. Mint mikor lekésed a buszt és elhagyod a lakáskulcsod, meg a bankkártyád. Mint mikor kislány voltál és rocksztár akartál lenni aztán mérlegképes könyvelő lettél. Mint amikor nincs nutella a közeli kisboltban. Mint mikor már papagájod is azt mondja, gyűlöllek. Mint mikor elfelejti az anyukád a születésnapod.
Mint mikor már te sem emlékszel rá.

A bejegyzés címe

csokoládét eszek.
pedig 'hányok az édestől és izzadok a sóstól'.
női sorozatot nézek.
gitározok.
hegedültem.
kisbetűvel kezdem a mondatokat.
és most sem javítom ki nagyra.
colát iszom.
nem diétásat.
néha gazdag akarok lenni.
nem tudok japánul.
már szorultam be liftbe.
kívántam már csillaghulláskor.
mégse lettem krokodil.
a kispált a feloszlás után szerettem meg.
nem volt műtétem.
a Bertók tanít kémiából.
eldobhatós pelenkába pelenkáztak.
ettem már krétát.
most épp alig van kréta a suliban.
velem volt már kedves buszsofőr.
alma volt a jelem az oviban.
utálom átállítani az órát.
nem félek a haláltól.
én vagyok a fáraó.
néha jó dolog hazudni.