kicsi fiúnak és kicsi lánynak lenni.

komolyan azt hittem, hogy kudarc lesz. hogy idegesíteni fognak és egy tuskó leszek velük. hogy tépem a hajam a visongástól és falra mászok a sok-sok-sok lekvártól. hogy kifacsart és széttrancsírozott idegekkel fogok sikoltozva hazaszaladni és soha többé nem akarok majd kisgyereket látni. hogy bömbölni fognak és katasztrofális játékokat kell felügyelnem, sőt mi több részt is vennem. hogy a kisfiúk gorombák és vadak lesznek, a kislányok pedig nyivákolósak és kényesek. rémálmok és baljóslatok uralkodtak elmém felett napok óta és már oda is lekvárfoltot képzeltem ahol a közelben sem lehetett bármily dzsemfoszlány.
erre fel mi történt. azt hiszem megint győztek a közhelyes örökigazságok és a kisgyerekek mágusok. bokámra és karomra csimpaszkodtak. a sikoly egyre-másra örömujjongásnak hallatszott, a nyivákolás édes-kedves kérlelésnek, a bolond kémjáték, pedig félkomoly, mégis felhőtlen, hallatlanul izgalmas élet-halál harcnak.
"ugye engem szeretsz a legjobban?" "ugye ülhetek az öledbe a tábortűznél?" "ugye ülsz mellém a buszon?" "ugye én vagyok a legszebb kislány?"
őszinte és tömény szeretet. hála. varázsütésre szelídítés. nos igen, ők azok, akiknek még van esélyük, hogy kapjanak levelet a Roxfortból.
mert ugye. megkóstoltatták velem a. lekváros kenyeret.


Quimby: Aranykor 


Hajszál a levesben
Szandál a frigóban
Gyerekkor álomporos kép

Viszlát aranykor
Szagokban lubickol
S elillan minden ami szép

Mint telihold az éjszakával
Együtt nőttünk fel a fákkal
Te idő sosem vicceltél

Előre köszöntünk
S láttuk hogy mögöttünk
Egy kócos almot hord a szél

Ez itt már senkié
Új utak másfelé
Vállunkon egy computer-egér