narancsos illóolaj, odaégett bejgli

Akárhogy is, de varázslatos dolog ez a várakozás. Megkockáztatom maga a készülődés különlegesebb, mint az időszak csúcspontja, a karácsony. Bár minden évben hallani a panaszokat, hogy jaj, az Árkád ilyen korán fel lett díszítve, meg így meg úgy, én ezt az egészet másképp látom. Persze nyilvánvaló, hogy a sok dísz és a rengeteg fény, csillám és milliónyi csokoládétélapók, melyekből annyi van, hogy külön falvakat lehetne építeni belőlük; egy bizonyos érzésnek a mesterséges kellékei, kicsit felhevítik, felpumpálják a jeles napokat, de mégis a hamisság, néhány már annyira valódi, hogy az is. Hiba lenne azt mondani, hogy a karácsony csak és kizárólag a szeretet ünnepe, vagy a vallásgyakorlók számára a Megváltó születésének napja. Nem sok mindent tudok arról, hogy régen a karácsonyi ünnepkör lelki megélése hogyan történt, de feltételezem kicsit egyszerűbb volt minden tekintetben. Egyszerűbb, világosabb és természetesebb. És félreértés ne essék, távol álljon tőlem a "mai világ szidása". Csak azt hiszem ma sok a felszínes ember, felszínes érzésekkel, de azért, mert ezt az állapotot megkívánja a világ. Fel kell venni egy természetellenes pozíciót, ami a mosthoz képest nem is természetellenes. Kicsit talán kiforgatottra és csűr-csavartra sikeredett ez a kifejtés, lehet, hogy én sem értem pontosan. Ezzel az egésszel azt szerettem volna kifejezni, hogy sok-sok temérdek az édeskés  sallang, ami elveheti a figyelmet az ünnep valódi lényegéről, de az sem lehet megoldás, hogy megpróbálja az ember visszahozni, erőszakosan a hagyományos verziót, hiszen kilépni a jelenből és szembeni a környezetünkkel szintén nem nevezhető "természetesnek". Ez annyit jelentene, hogy nincs megoldás? Szerintem van. A jelenben élni és kiélvezni a felszínes, ám a pillanat erejéig boldogságszerű érzést okozó adottságait a dolognak, illetve nem felejtkezni meg a múltról, és a tényekről, hogy ez több, semmint meggyújtani a fenyőág illatú füstölőt és felszerelni a műfára a színes égőket, mert ez a szeretet ünnepe.