A pokrócon
túl
Mezítláb vagy, merthogy
ez a mezítlábas fesztivál, az Ördögkatlan. Elnyújtózkodsz a kis dombra
terített, lyukacsos, kockás, egérrágta pokrócodon. Épp csak vége az apróságából
önmagát jócskán kinövő dél-dunántúli rendezvénysorozat megnyitójának, máris
elárasztja a terepet a fahéjas kürtőskalács illata. A nap is tudja a dolgát,
kibúvik két kulcstartó alakú felhő közül, inkább kiles, mint kibámul, szóval
nem tűz szemtelenül fejed búbjára, csak megtartja saját melegében az
ördögkatlanos társaságot. Nyár van, összetéveszthetetlenül és egyértelműen, s
ezzel már alapvetően elégedett lehetsz, „sanyarú sorsú” pécsi diák, hisz nem
jársz iskolába, a szél koncert közben belekap a hajadba és máris felpezsdít a
szabadság iszonyú intenzív illúziója. Ráadásul a pokrócod nem is a tiéd.
Melletted kuporog a gazdája, mikor térde a térdedhez koccan, akkor mégis azt
érzed, hogy a tiéd is. És, hogy valóban csak ennyi a világ. Egy pokrócnyi.
Megtépázott sarkai a mindenség csücskei, ott, épp azon a fesztiválmegnyitón ugrándozó
szöcskék voltak a határőrei. Már csak pár perc és Quimby; üzenget egyre
határozottabban a belső órád. Zsigereid mohón koncentrálnak és számítanak
Liviusra, hogy Cuba Lunaticával indítja a harsányi estét. Szóval a lényeg, hogy
jól vagy. Felesleges megkérdeznem tőled, hogy hogyan megy sorod, valami nyár,
valami szabadság, valami szerelem, valami kedvenc zenekar. Valami kockás
pokróc. Elégedett öblítő reklámos mosollyal feltolod fejed tetejére a
napszemüveged – így sajnos, már nem fogad be a nagy szemű légytársadalom, de
hát annyi baj legyen – és borzasztó komolyan veszed közhelyes gondolataid,
melyek szerint ez maga a tökély és már mostani életed is a giccs határát
súrolja, ennél nincs jobb, nem lehetséges a boldogság ezen felüli töményítése.
Meglepődsz, hogy pont az Ördögkatlan, kócos, matróz mintás pólójú főszervezője
cáfol meg. Hirtelenjében, a koncert előtti üres perceket megragadva,
bizonytalanul és rendkívül szerényen a mikrofonhoz botorkál Bérczes László, a
szél közben megragadja tincseit, és így szól:
-
Gyurta.
Világcsúccsal. Olimpiai bajnok.
Egy hökkenetnyi csend.
Feldolgozási némaság. Fesztiválozóknak ez könnyebben megy félpillanat múlva
benned is, ahogy minden jelenlévőben, elpattan valami. Amit talán meg lehet
fogalmazni, de én se nem tudom, se nem akarom. Diadalittas zsivajgásban,
örömujjongásban, széles mosolyokban és megkönnyebbült sóhajban fejeződik ki.
Valami nagyon egyszerre történt és ment végbe, azonos kémiai folyamat a
katlanos tömeg lelkében. Néha a valódi családokban történik ilyen, de ott is
ritkán, karácsonykor mondjuk. Ha angyalt hallucinálunk a fa mögé. Csakhogy nem
hallucinálunk, nincs karácsony, valódi család sincs, hanem több száz fős
közönség. Meg London, meg Nagyharsány. Meg Gyurta Dani. Gratulálok, és köszi
neked. Általad nyert értelmet, hogy a pokróc végtelen. És talán. Talán bárki
ráfér.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése