Pages

2012. április 18., szerda

helló, jó napot, szervusz, szia, tótojom

Tárgyat kérdeznek, gyorsan kell válaszolni. Különben meghalsz. Azt mondom sajt. A másik asztalt mondott. Meghaltam. Jobb is ez így... Lebegni a valóságban, mosolyogni, játsszuk el, hogy van pokol. A halottról vagy jót, vagy semmit. Szoknyában vagyok, nyitva van a hajam nem mintha ez változtatna bármin is, de jó érzés azért, hogy nem futónadrágot húztam. A pékség előtt kinn egy tábla, krétával felírva a kínálat. Pizzás táska, sajtos roló, túrós batyu. Hát jól van, egyszer terveztetek magamnak egy pizzaszelet formájú-mintázatú táskát. A rolómat bekenem a sajttal. A túrós batyu nem olyan vicces, tök természetesen kérik az eladótól. Kérek egy túrós batyut. Közhely. Bár a zsemle még inkább. Elmondom a verset, remeg a lában, olyan furcsa ez, miért izgul az ember? Aztán félek, szabályosan rettegek, Radnóti beszél belőlem, érzem a tarkómon én is a fegyvercső nyomódását, gyorsítok, hogy végigmondhassam, nem véd meg engem, sem emlék, sem varázslat. Várom a lövést, szinte látom a halál szépségét, illata van... De nem lőnek, hát persze, egyszer már meghaltam, azt mondtam sajt. Valahogy nem vagyok vidám, hogy képtelen vagyok kétszer megdögleni. Gombóc a torkomon, katarzis, kiráz a hideg, de verítékezem: van egy vékony átmenet közvetlenül a boldogság és a rettegés között. Számít az, hogy ki vagy, vagy csak az, hogy mit tettél? Valaki azt mondta, hogy nem hisz a szerelemben. Én nem hiszek a deltoidban. A grafit átszakítja a papírt, csak annyit látok, hogy papírsárkányt rajzoltam, kell neki madzag is meg masni. Ki is színezném, de nincsenek ép színes ceruzáim, menthetetlenül megrágom őket. Belőlem élnek a ceruzagyárak. Ellopták a telefonom, elindult a kezem, de félúton megtántorodott: már nincs mit lehalkítani a moziban. (Vissza a popcornhoz, kiömlik a fele már a reklámnál. Mi lesz itt?) Nem kell kinyomni senkit, ha magányra vágyom, csevegés helyett. Egyébként lehet, hogy csak elhagytam és nem lopták el. De ha azt mondom ellopták, akkor azt hiszik nem én tehetek róla, banditák voltak, símaszk, kellett a zöld lg-m. Klárának hívták. Benne a számok, az sms-ek. Jókor tűnt el, a legtöbbjére, azt hiszem már nincs szükségem. Meggyorsítottak egy egyébként, kínzóan lassan végbemenő búcsúfolyamatot. Nem hívhatom, nem emlékszem a számára, ő sem fog keresni, magától sosem jött ez össze.  facebookot gyűlöli. Amit talán meg is lehetne érteni. De most nincs hozzá kedvem.
Mit parancsol?
Nem parancsolok.
Mit hozhatok?
Mit akar hozni?
Nem szomjas?
Hozzon egy vajsört.
Az nincs.
Akkor minek kérdezte?
Ünnepélyesen fogadom, hogy nem leszek többé szerelmes.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése