Sosem formáltam erre az ajkaim. Nem mondtam ki, nem üvöltöttem senki arcába, nem leheltem suttogva. A szavalóversenyre lebetegszik az ember, ennek talán ez a rendje. Hallgatni is kell néha. Csendre volt szükség. Közös csendünkre. Telefonba köhögni, párnára sírni, zoknival integetni, hajcsimbókról hányáscsöppnek csordogálni. Állunk, nem mozdulunk. Szemben pedig feltűnik messziről a karácsony. Felénk siet, rohan, eszembe jut Ussain Bolt. Majd ha ideér biztos köszön, illedelmes lesz és kedvesen fog átsétálni rajtunk. A karácsony azoknak való, akiknek megerősítés kell abban, hogy tudnak szeretni.
Mindegy. A hagyományokat nem tépázzuk meg. Karácsony nélkül is szabad szeretni egymást. Ebből nem lehet baj.
Nem lehet bajunk.
Radnóti Miklós:
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
2012. december 2., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése