minőségét megőrzi.

A sajt. A sonka. Először csak ezek. Majd a karácsonyi és húsvéti ajándékok. Később maga a karácsony is. Most pedig te, vagyis mi mindannyian. Csomagolva. Több réteg. Hiába tépem nem látom a bőrödet. Aztán majd lehet, hogy évek múlva mind így születnek az emberek és nem is létezik majd ez a szó: bőr. Kezedről lógnak az újságpapírcafatok, csak az érdekel mi van oda írva. Betűzgeted. Kérdezgeted a többieket, hogy jól olvastad-e. Követeled az újracsomagolást. Reklamálsz. Ha megunod, akkor azzal foglalkozol, hogy másokról szebbeket írnak-e a ráragasztgatott hirdetések. Nézelődsz, keresgélsz, csak a csomagolás számít. Nekidőlve a fának erről bírsz csak beszélni, mások is. Ez már természetes. Nem is adódna nagyon más téma. Az élet is be van csomagolva. Elfut az idő. Gondolkodtál már azon, hogy egyáltalán ki az aki ezeket a cikkeket fogalmazza? Hogy miért teszi?
Megint reklamálsz. Beszélsz, olvasol. Aztán ráébredsz, hogy mindvégig mást sem tettél. És lejárt a szavatosságod.